fekete fokhagyma recept

A szezámmag több kalciumot tartalmaz, mint a tej, és a magvak közül a legnagyobb fehérjeforrásként tartják számon. A fekete szezámra fokozottan érvényesek a barna változat jótulajdonságai.

Fekete fokhagyma saláta szezámos öntettel

A szezám, a magvak királyának is nevezett ősi táplálék ezt a nevet valóban kiérdemelte. Mivel Kínában gyakorlatilag ismeretlenek voltak a tej és a tejtermékek, ebből adódóan nagy szerepe volt ennek az értékes, kalciumban is igen gazdag magnak. A fekete fokhagyma ízvilága tökéletesen illeszkedik a szezáméhoz.

Hozzávalók (1 személyre)

3 gerezd fekete fokhagyma

80gr friss salátalevél keverék

3db koktélparadicsom

3db barna champignon gomba

Néhány karika hagyma

30gr fekete szezámpor

2 evőkanál majonéz

1/2 evőkanál olíva olaj

Só és bors ízlés szerint

 

Egy serpenyőben az olíva olajon pároljuk-karamellizáljuk a hagymakarikákat, majd adjuk hozzá a szeletelt gombafejeket. Kisebb lángon pároljuk meg, sózzuk-borsozzuk ízlés szerint, majd tegyük félre.

Tegyük egy tálba a salátaleveleket, a koktélparadicsomot, fekete fokhagyma gerezdeket, a gombát és a karamellizált hagymakarikákat. Egy másik edényben a majonézből és a fekete szezámporból keverjük ki az öntetet, majd adjuk a salátához. Végül kerülhet rá só és bors ízés szerint.

 

 

100% természetes

Természetes alapanyag és eljárás

A fekete vagy öregített fokhagyma egy fermentálással előállított, teljes egészében természetes alapanyagú kuriózum. 40-45 nap alatt, az erjedést elősegítő körülmények között  készítik el, az ellenőrzött hőmérséklethez magas páratartalmat biztosítva.

Vegye fel a kapcsolatot cégünkkel!

www.passiontrade.hu

 

Facebook-on megoszt

A linkre kattintva ismerőseinek is ajánlhatja a fekete fokhagymát!